Először is, azt szeretném mondani, hogy:
És ha már eleget néztétek az L-t, és úgy döntöttetek, L-nézitek nekem a nagy hallgatást, elmesélem, hogyan éldegélek mostanság. Bizony, ki fog maradni pár esemény, amiről akár írhattam is volna, példuál, amikor hazamentem Mamiék házassági évfordulójára, és azdejóvolt, meg pár hangverseny. meg hogy mit sütöttem karácsonyra, meg ilyesmi, de azért egy csomó mindent meg el fogok mondani, mert különben semi értelme nem lesz a történetnek.
Szóval, az úgy van, hogy tényleg sikerült minimálisra csökkentenem a szabadidőmet, és amikor este épp lenne egy kicsi, már nem biztos, hogy képes vagyok kettőnél több agysejtet munkába állítani (persze mind jól tudjuk, hogy vannak blogok, amiknek az üzemeltetéséhez nem használnak ennél többet, de hát mindig is túlzó igényeim voltak a saját teljesítményemmel kapcsolatban.) Ezt pedig úgy értem el, hogy.
Amikor a Kis Herceg elballagott az oviból, rádöbbentem, hogy ősztől ő is egész nap iskolában lesz, én meg majd tengek-lengek haszontalanul, és teljesen értelmetlenné válik az otthonülő mostohaanya munkaköröm. Előtte is morogtam miatta néha, hiába tudtam, hogy amit én csinálok, az is munka, az "előléptetésem" óta néha rosszul éreztem magam a miatt, hogy Mr Rochester gyakorlatilag eltart, és én semmit nem teszek le arra a bizonyos asztalra. Nem mellesleg még mindig túl sok ambícióm élte túl az éveket ahhoz, hogy le tudjam nyelni, hogy én ennyi vagyok. Na de amíg a Kis Herceg a nap nagy részében otthon volt, legalább még volt értelme - a fizetésem lazán elment volna az extra órákra az oviban. Két iskolás gyerekkel viszont... Úgyhogy közoltem Mr Rochesterrel, hogy:
- Nekem most vagy egy állás kell, vagy egy kisbaba!
Mire ő azt mondta, hogy:
- A másodikat valószínűleg könnyebb beszerezni.
Mire én azt mondtam, hogy hahaha, és naprakésszé tettem az önéletrajzom.
Kisbaba nem lett, állást viszont kaptam, nem kevésbé Michelin-gyanús helyen, mint a helyi Subway. Bevallom, még ez is dobott az önbizalmamon, elvégre szereztem egy állást, én, egyedül, és még csak nem is egy gyárban kell dolgokat dobozkba pakolnom. Az ebből támadt önbizalom később el is párolgott, amikor a körülöttem sebesen cserélődő tizenéveseket látva arra jutottam, hogy felvesznek ezek mindenkit, aki veszi a fáradságot, hogy elmenjen az interjúra. De hát ez is egy állás, egy időre megteszi, legalább csinálok valamit, amíg a büdöskölkei iskolában vannak, sokan ennek is örülnének, meg ilyesmi. Ezzel telik heti négy napom tetemes része - pontosabban épp egy munkanapnyi része, de a folyamatos talpalás és a heti kétszeri hajnali kelés elég, hogy náshoz már ne nagyon legyen kedvem. És akkor még nem beszéltünk a retardált tinédzserekről, akik miatt néha majdhogynem duplamunkát végzek reggelente, a még náluk is retardáltabb kedvesvendégekről, akik azt se tudják, hogy kell becsukni az ajtót (fagyban sem jut eszükbe)... Szóval, vannak bajok, de elmegy, és közben keresem a Jobbat, ki tudja, talán az Igazit, csak hát eléggé korlátoz, hogy nem tudok vezetni, és Ashbyben pocsék a tömegközlekedés. Az lesz a következő nagy projekt. Megtanulni vezetni.
Ezen kívül van egy vállalkozásom is, bizony, Bippity Boppity Hook néven fut, és főleg horgolt cuccokat árulok, de néha becsúszik egy-egy keresztszemes vagy hajócsipke is. Ezt már sokkal jobban élvezem, mint a szendvicsművészséget (igen, tényleg így hívják azt, amikor előre meghatározott receptek alapján szabványszendvicseket gyártasz a Subwayben), viszont egyelőre nem termel annyi pénzt, hogy otthagyhassam érte a Subwayt (ami egy ördögi kör, mert valószínűleg több pénzt termelne, ha otthagynám a Subwayt, és több időm lenne foglalkozni vele). A vevőim nagy része az ismerőseim közül kerül ki, de van Facebook oldalam is, lehet nyugodtan lájkolni meg minden, és lesz előbb-utóbb Etsym is, már félig kész van, de mint mindennel mostanában, ezzel is csak apránként haladok. Karácsony előtt felfedeztem, hogy nyílt Ashbyben egy kávézó/galéria/ajándékbolt, ahol helyi kézművesek műveit árulják, bementem, beszéltem a tulajjal, akit egyébként Denise-nek hívnak, és aki egy tündér, és azóta én vagyok az egyik helyi kézműves, aki árulja ott a dolgait. Szerencsém volt, a másik horgolós épp bejelentette, hogy elköltözik a városból, különben aligha jutott volna hely kettőnknek. Ott néha órákat is adok, az is jó móka, és az is sokkal élvezetesebb módja a pénzkeresésnek, mint a szendvicsgyártás. És jó iskola is - Denise nagyon nyitott az üzlettel kapcsolatban, már ez alatt a pár hónap alatt is rengeteget tanultam tőle.
Mesélnék arról is, hogy mi történik a templom környékén, de nem tudok. Mivel az a hatalmas megtiszteltetés ért, hogy minden egyes héten én csinálom a vasárnap reggeli műszakot a Subwayben, egyetlenegyszer, karácsonykor jutottam el templomba, mióta elkezdtem dolgozni. Nem, húsvétkor nem, mert az nem volt elég nagy ünnep ahhoz, hogy bezárjunk. Jelenleg az egyetlen kapcsolatom a templomi élettel a régi keddi csoportom WhatsApp-üzenetfolyama, a nekemúj csütörtökesti kisgyerekesanyukás csoport, meg pár egyéb ottani ismerős, nyilván, angol anyukámmal az élen.
Ha a hangversenyeket nem is részletezem, valamit azért mégiscsak elmondok a zenekarral kapcsolatban. Valamikor októberben kaptam egy Facebook-üzenetet Adriantől, hogy hívjam fel, amikor ráérek, mindegy mikor, de könnyebb lenne szóban megbeszélni, amit akar, mint annyit írni. De ne féljek, semmi ijesztő. Hát jó, felhívtam, amikor hazaértem munkából, ő meg megkérdezte, hogy jól tudja-e, hogy nem normál méretű kürtöm van, hanem csak olyan kis tanulós. Mondtam neki, jól tudja. Mire megkérdezte, hogy ezt akartam, vagy ezt engedhettem meg magamnak. Mondtam, hogy inkább ezt engedhettem meg magamnak. Mire megkérdezte, hogy mit szólnék, ha a zenekar venne nekem egy olyan igazit. Ami nyilván a zenekaré lenne, de én használnám, amíg itt vagyok. Én meg szóhoz se jutottam hirtelen, de nemsokára a vezetőség is rábólintott a dologra, és én elmentem Adriannel kipróbálni és megvenni az új barátomat, Dracót. Lássuk be, ránézésre is van különbség:
Hazafelé úton Adrian azt is közölte, hogy már csak azért is kell ez a jobb hangszer, mert ha Nikki úgy döntene, hogy családot alapít, nekem kellene átvenni az 1. kürtöt. Majd Nikki egy hónap múlva bejelentette, hogy ő bizony záros határidőn belül családot alapít. Úgyhogy most 1. kürtöt játszom a zenekarban, amibe azzal a gondolattal ültem be, hogy egy évet jó lenne kihúzni, de lehet, hogy annyi se lesz belőle.
Hogy a kiccsaládomról is meséljek, jól vagyunk, köszönjük. Immár bő két éve vagyok Mr Rochesterrel, és még mindig életben van, hiába mondtam két évvel és három hónappal ezelőtt, hogy két héten belül megfojtanám a párnával. A két gyerek átlag háromhetente kinő egy garnitúra ruhát, a tanáraik meg nem győzik dicsérni őket. A Kisasszony osztályabeli anyukák állítják, hogy a porontyaik szerint az én mostohalányom a legokosabb és a legkedvesebb. A Kis Herceg meg, kapaszkodjatok, olvas! Jó, még nem tökéletesen, de ki gondolta volna, hogy én ezt még látni fogom? És van velük egy felettébb művészi projektem, rajzolunk, meg lehet nézni itt, ni.
Azért az eszeveszett rohanásban megpróbálok majd ide is visszatérni egy kicsit. Megígérem. Mármint azt, hogy megpróbálom ;)
És ha már eleget néztétek az L-t, és úgy döntöttetek, L-nézitek nekem a nagy hallgatást, elmesélem, hogyan éldegélek mostanság. Bizony, ki fog maradni pár esemény, amiről akár írhattam is volna, példuál, amikor hazamentem Mamiék házassági évfordulójára, és azdejóvolt, meg pár hangverseny. meg hogy mit sütöttem karácsonyra, meg ilyesmi, de azért egy csomó mindent meg el fogok mondani, mert különben semi értelme nem lesz a történetnek.
Szóval, az úgy van, hogy tényleg sikerült minimálisra csökkentenem a szabadidőmet, és amikor este épp lenne egy kicsi, már nem biztos, hogy képes vagyok kettőnél több agysejtet munkába állítani (persze mind jól tudjuk, hogy vannak blogok, amiknek az üzemeltetéséhez nem használnak ennél többet, de hát mindig is túlzó igényeim voltak a saját teljesítményemmel kapcsolatban.) Ezt pedig úgy értem el, hogy.
Amikor a Kis Herceg elballagott az oviból, rádöbbentem, hogy ősztől ő is egész nap iskolában lesz, én meg majd tengek-lengek haszontalanul, és teljesen értelmetlenné válik az otthonülő mostohaanya munkaköröm. Előtte is morogtam miatta néha, hiába tudtam, hogy amit én csinálok, az is munka, az "előléptetésem" óta néha rosszul éreztem magam a miatt, hogy Mr Rochester gyakorlatilag eltart, és én semmit nem teszek le arra a bizonyos asztalra. Nem mellesleg még mindig túl sok ambícióm élte túl az éveket ahhoz, hogy le tudjam nyelni, hogy én ennyi vagyok. Na de amíg a Kis Herceg a nap nagy részében otthon volt, legalább még volt értelme - a fizetésem lazán elment volna az extra órákra az oviban. Két iskolás gyerekkel viszont... Úgyhogy közoltem Mr Rochesterrel, hogy:
- Nekem most vagy egy állás kell, vagy egy kisbaba!
Mire ő azt mondta, hogy:
- A másodikat valószínűleg könnyebb beszerezni.
Mire én azt mondtam, hogy hahaha, és naprakésszé tettem az önéletrajzom.
Kisbaba nem lett, állást viszont kaptam, nem kevésbé Michelin-gyanús helyen, mint a helyi Subway. Bevallom, még ez is dobott az önbizalmamon, elvégre szereztem egy állást, én, egyedül, és még csak nem is egy gyárban kell dolgokat dobozkba pakolnom. Az ebből támadt önbizalom később el is párolgott, amikor a körülöttem sebesen cserélődő tizenéveseket látva arra jutottam, hogy felvesznek ezek mindenkit, aki veszi a fáradságot, hogy elmenjen az interjúra. De hát ez is egy állás, egy időre megteszi, legalább csinálok valamit, amíg a büdöskölkei iskolában vannak, sokan ennek is örülnének, meg ilyesmi. Ezzel telik heti négy napom tetemes része - pontosabban épp egy munkanapnyi része, de a folyamatos talpalás és a heti kétszeri hajnali kelés elég, hogy náshoz már ne nagyon legyen kedvem. És akkor még nem beszéltünk a retardált tinédzserekről, akik miatt néha majdhogynem duplamunkát végzek reggelente, a még náluk is retardáltabb kedvesvendégekről, akik azt se tudják, hogy kell becsukni az ajtót (fagyban sem jut eszükbe)... Szóval, vannak bajok, de elmegy, és közben keresem a Jobbat, ki tudja, talán az Igazit, csak hát eléggé korlátoz, hogy nem tudok vezetni, és Ashbyben pocsék a tömegközlekedés. Az lesz a következő nagy projekt. Megtanulni vezetni.
 |
| Ennyire vagyok lelkes korán reggel |
Ezen kívül van egy vállalkozásom is, bizony, Bippity Boppity Hook néven fut, és főleg horgolt cuccokat árulok, de néha becsúszik egy-egy keresztszemes vagy hajócsipke is. Ezt már sokkal jobban élvezem, mint a szendvicsművészséget (igen, tényleg így hívják azt, amikor előre meghatározott receptek alapján szabványszendvicseket gyártasz a Subwayben), viszont egyelőre nem termel annyi pénzt, hogy otthagyhassam érte a Subwayt (ami egy ördögi kör, mert valószínűleg több pénzt termelne, ha otthagynám a Subwayt, és több időm lenne foglalkozni vele). A vevőim nagy része az ismerőseim közül kerül ki, de van Facebook oldalam is, lehet nyugodtan lájkolni meg minden, és lesz előbb-utóbb Etsym is, már félig kész van, de mint mindennel mostanában, ezzel is csak apránként haladok. Karácsony előtt felfedeztem, hogy nyílt Ashbyben egy kávézó/galéria/ajándékbolt, ahol helyi kézművesek műveit árulják, bementem, beszéltem a tulajjal, akit egyébként Denise-nek hívnak, és aki egy tündér, és azóta én vagyok az egyik helyi kézműves, aki árulja ott a dolgait. Szerencsém volt, a másik horgolós épp bejelentette, hogy elköltözik a városból, különben aligha jutott volna hely kettőnknek. Ott néha órákat is adok, az is jó móka, és az is sokkal élvezetesebb módja a pénzkeresésnek, mint a szendvicsgyártás. És jó iskola is - Denise nagyon nyitott az üzlettel kapcsolatban, már ez alatt a pár hónap alatt is rengeteget tanultam tőle.
Mesélnék arról is, hogy mi történik a templom környékén, de nem tudok. Mivel az a hatalmas megtiszteltetés ért, hogy minden egyes héten én csinálom a vasárnap reggeli műszakot a Subwayben, egyetlenegyszer, karácsonykor jutottam el templomba, mióta elkezdtem dolgozni. Nem, húsvétkor nem, mert az nem volt elég nagy ünnep ahhoz, hogy bezárjunk. Jelenleg az egyetlen kapcsolatom a templomi élettel a régi keddi csoportom WhatsApp-üzenetfolyama, a nekemúj csütörtökesti kisgyerekesanyukás csoport, meg pár egyéb ottani ismerős, nyilván, angol anyukámmal az élen.
Ha a hangversenyeket nem is részletezem, valamit azért mégiscsak elmondok a zenekarral kapcsolatban. Valamikor októberben kaptam egy Facebook-üzenetet Adriantől, hogy hívjam fel, amikor ráérek, mindegy mikor, de könnyebb lenne szóban megbeszélni, amit akar, mint annyit írni. De ne féljek, semmi ijesztő. Hát jó, felhívtam, amikor hazaértem munkából, ő meg megkérdezte, hogy jól tudja-e, hogy nem normál méretű kürtöm van, hanem csak olyan kis tanulós. Mondtam neki, jól tudja. Mire megkérdezte, hogy ezt akartam, vagy ezt engedhettem meg magamnak. Mondtam, hogy inkább ezt engedhettem meg magamnak. Mire megkérdezte, hogy mit szólnék, ha a zenekar venne nekem egy olyan igazit. Ami nyilván a zenekaré lenne, de én használnám, amíg itt vagyok. Én meg szóhoz se jutottam hirtelen, de nemsokára a vezetőség is rábólintott a dologra, és én elmentem Adriannel kipróbálni és megvenni az új barátomat, Dracót. Lássuk be, ránézésre is van különbség:
Hazafelé úton Adrian azt is közölte, hogy már csak azért is kell ez a jobb hangszer, mert ha Nikki úgy döntene, hogy családot alapít, nekem kellene átvenni az 1. kürtöt. Majd Nikki egy hónap múlva bejelentette, hogy ő bizony záros határidőn belül családot alapít. Úgyhogy most 1. kürtöt játszom a zenekarban, amibe azzal a gondolattal ültem be, hogy egy évet jó lenne kihúzni, de lehet, hogy annyi se lesz belőle.
Hogy a kiccsaládomról is meséljek, jól vagyunk, köszönjük. Immár bő két éve vagyok Mr Rochesterrel, és még mindig életben van, hiába mondtam két évvel és három hónappal ezelőtt, hogy két héten belül megfojtanám a párnával. A két gyerek átlag háromhetente kinő egy garnitúra ruhát, a tanáraik meg nem győzik dicsérni őket. A Kisasszony osztályabeli anyukák állítják, hogy a porontyaik szerint az én mostohalányom a legokosabb és a legkedvesebb. A Kis Herceg meg, kapaszkodjatok, olvas! Jó, még nem tökéletesen, de ki gondolta volna, hogy én ezt még látni fogom? És van velük egy felettébb művészi projektem, rajzolunk, meg lehet nézni itt, ni.
Azért az eszeveszett rohanásban megpróbálok majd ide is visszatérni egy kicsit. Megígérem. Mármint azt, hogy megpróbálom ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése